Azaz miért vannak arányaiban lényeges árkülönbségek a klímaszerelések alkalmával.
A megrendelő ahogy eldöntötte, hogy klímát akar. A vásárlás után a klímaszerelést szeretné minél olcsóban megúszni. Pedig már ott elrontotta, hogy nem kéri ki a klímaszerelő tanácsát előre. Ahhoz, hogy megfelelő helyről jöjjön a tanács, először a klímaszerelőt kell alaposan kiválasztani. Klímaszerelők érthetően sokszor azokat a termékeket ajánlja, amelyiken a legnagyobb a haszna. Pedig egy korrekt szerelő nagy kiadástól mentheti meg megbízóját.
Itt jönnek képbe azok a webáruházak, ahol az értékesítés mellett a kivitelezést is vállalják. Széles márkaválasztékkal az ügyfelek igénye szerint megoldással és megbízható klímaszerelőkkel állnak az érdeklődők rendelkezésére. Megoldásokat kínálva mindent egy helyen, versenyképes árakon.
Értelemszerűen azt keresi a megrendelő, aki a legjobb/legolcsóbb árat adja. Utána azt a klímaszerelőt bízza meg a munkával is. Itt követi el az első hibát. Először tisztázni kell, hogy a klímaszerelés milyen ár sávban megy a piacon. Mennyivel drágábban szerel a másik és mit ad érte. Olcsó és drága ez a dilemma, de ha beárazza akkor kiderül, hogy forintosítva nem nagy, csak 10000 - 20000 Ft-os különbségekről beszélünk klímaszerelésenként. A teljes beruházás árához képest viszont nem tűnik soknak. Lehet olcsón dolgoztatni, (amiről később rádöbbennek, hogy a jóval drágább megoldás választották) viszont az alábbiakból kiderül, hogy nem érdemes. Ha olcsó az ár, akkor egyes munkafolyamatok elmaradnak, így a végén Ön fizet rá. Nem is keveset.
Az „olcsóság” sok klímaszerelőt belevisz egy negatív spirálba. Alacsonyabb árat kínálnak, viszont a költségesebb munkafolyamatokat megspórolják. Így ha a szerelő labdába akar rúgni, kénytelen árat csökkenteni, de a profit miatt elhagyja a költséges és kötelező nitrogénes nyomáspróbát ahelyett, hogy elmondaná a vevőnek, hogy miért fontos ez neki.
Ez a cikk azért született, hogy a vevő tisztába kerüljön az igényeivel. Ennek birtokában megfelelő döntést hozhat a klímaszerelő kiválasztásával kapcsolatban is. Mindenki jól jár. Tisztességes díjért, nem maradnak el a költségesebb munkafolyamatok. Így a pénztárcánkat és környezetet is óvjuk, mert hosszú évekkel tovább tudjuk használni a hőn áhított légkondicionálónkat.
Hiába a drága készülék, ha a beszerelést olyan szaki kezébe adjuk, aki a klímaszerelés befejeztével a garanciális lehetőségtől rögtön elzár minket. Ebben a cikkben segítséget nyújtunk a megfelelő klímaszerelő kiválasztásának szempontjaiba. Részletesen kifejtve leírjuk ok-okozati összefüggéseket. Hivatalos F-gáz szám nélküli klímaszerelő tanácsára mondhatjuk, hogy vak vezet világtalant.
A magas ár nem garancia arra, hogy a nitrogénes nyomáspróbát elvégzik. Ezért is kell rákérdezni.
Önnek is kevés az ideje. Mielőtt bárkinek bemutatná a lakását, telefonon keresztül szűrje le, hogy melyik klímaszerelőnek ad bizalmat. Nem mindegy, hogy kit enged majd be a lakásába.
A klímaszerelési árak a legfontosabbak, de szinte minden klímaszerelés eltérő lehet különböző szempontok miatt. A település távolsága, emelet, a külső és belső egység közöttitávolság, oldalfalra vagy tetőre kell szerelni a klímát, a falazat minősége tégla beton stb……………
Azért, hogy ne vigyenek be minket az erdőbe, az ideális alapszerelés áraira és annak tartalmára kell rákérdezni. Ez jelenik meg a hirdetésekben is sokszor. Így lesz egy összehasonlítható viszonyítási alapja. Azt is tudni kell, hogy mit takar az árajánlat. Pl az árainknál ezt megtekintheti
A helyszíni bejárás alkalmával ha eltér a lehetőség az ideális helyzettől, azt a klímaszerelő úgy is jelzi majd. Lehetőleg telefonon azért próbálja megválaszolni a feltett műszaki kérdéseket.
A kóklerekről most nem írok. Mindenki tudja, hogy mire számíthat, ha engedélyek nélküli Önjelölt „szakemberre” bízza a klímaszerelést. Ezt nem kell ragozni.
Az F-gáz számot azonosítót a Nemzeti klímavédelmi hatóság adja ki.
Egy cég csak akkor szerelhet klímát, légkondicionálót, hőszivattyút, VRF VRV rendszereket ha F-gáz vizsgával rendelkező klímaszerelőt alkalmaz. Viszont vannak olyan cégek, akik szakember hiányában olyan plusz kollégákat vesznek fel (szabálytalanul a céges F-gáz számukat felhasználva), akiknek nincs F-gáz számuk, sem végzettségük. Ők azok, akik megbújhatnak a céges F-gáz szám mögött és a szakmát az Ön kárán tanulják majd meg. Munkájuk után nem jár a garancia, sőt a termék garanciáját is elvesztik. Minden valódi klímaszerelőnek van saját névre szóló F-gáz azonosítója, amit Ön leellenőrizhet.
Példaként a mi F-gáz számunkat mutatjuk be ellenőrzésre, ami mindkét esetben feljogosít minket klímaszerelésre. Viszont a második esetben meggyőződhet arról, hogy nem csak rámondják az alkalmazottra, hogy klímaszerelő.
Céges F-gáz azonosító: | 1000000043664 |
Klímaszerelő személyes F-gáz azonosító: | 2000000043959 |
Ha a névre szóló F-gáz számot és személyi igazolványát is összevetjük és leellenőriztük, úgy nagyot nem hibázhatunk.
Itt ellenőrizheti az f-gáz azonosítókat ill. számokat.
Alapszerelés esetén tükör más néven szendvics szerelésre kell gondolni. Ami azt jelenti, hogy a belső egység felszerelése után közvetlen a falazat másik oldalára kerül a külső egység. A két egység között közvetlenül a fal helyezkedik el. Hiába a kis távolság, minimum 3m rézcsővel kell szerelni és így is kell kérni az ajánlatot. Érdemes tudni, hogy értelemszerűen a klímagyártók nem tudják, hogy hova kell felhelyezni a klímát. Ezért a kompresszorba (külső egységbe) annyi hűtőközeget raknak, ami minimum 3m maximum 5m töltetre elegendő. Ebben az esetben mindig a gyártó gépkönyve az irányadó. Ezt például a Gree esetében minden terméknél megtalálható és letölthető.
Tehát ha valaki
Célja, hogy a szerlő által létrehozott kötéseket ellenőrizze, esetleges gyári hibát felfedezze. A töltőgáz (melynek pótlása igen költséges), ne szivárogjon el a rendszerből az évek során. Ez az a kötelező elem, amit sok esetben még a klímaszerelők előszeretettel kihagynak a munkájukból. Szívesen elbagatellizálják a költséges eljárást (amit vákuumozással helyettesítenének), pedig fontos eleme a klíma szerelésének. Így időt kb 1órát és pénzt takarítanak meg saját maguknak mások kárára. Abba nem gondolnak bele, hogy ebből a megrendelőnek kára keletkezhet.
Két fontos okból van szükség a nitrogénes nyomáspróbára.
A nyomsápróbát nem lehet helyettíseni vákuumozással. A nyomáspróbánál belső nyomás hatására igyekeznek szétnyílni a kötések, csatlakozások. Hiba esetén a szivárgást így észre lehet venni.. Vákuumozás alkalmával a kötések értelemszerűen összébb zsugorodnak. Azaz a csatlakozási hibákat nem lehet kimutatni, csak a durvábbakat amikor az összeállt csatlakozáson keresztül is képes a kültéri levegőt beengedni. Gondoljon bele, hogy ez nyomáspróba esetén ez mennyire szelelne.